A máriatövis kivonat legfontosabb hatóanyaga a silymarin, ami egy erős antioxidáns hatással bíró, gyulladáscsökkentő vegyületcsoport. A máriatövis alkalmazása már a népi gyógyászatban is megjelent, használta mintegy 2000 éves múltra tekint vissza. Latin nevén a máriatövis Silybum marianum, de több ismert neve is van, mint a szamárkóró, őszbogáncs, boldogasszony tövise.
A növény a mediterráneumból származik, amit sok egyéb jótékony hatása mellett a májtisztító- és regeneráló tulajdonsága miatt alkalmaznak leginkább.
A máj szerepe és működése
A máj központi szerepet tölt be a szervezet működésében. Elengedhetetlenül fontos az anyagcserében, a méregtelenítésben és az emésztésben - nélkülözhetetlen epe kiválasztásában. Kiemelkedő szerepe van a szénhidrát, fehérje és a zsír anyagcseréjében. A
bélrendszerből felszívódó tápanyagok a májba jutnak, onnan pedig valamilyen átalakulást követően a központi keringésbe kerülnek.
A máj a szervezet méregtelenítő szerve. A benne lévő immunsejtek megakadályozzák a bélből bejutó baktériumok elterjedését, illetve számos anyag mérgező hatását csökkentik, hatástalanítják, vagy vízoldékonnyá teszik, aminek következtében a vesén át gyorsan kiürül. A máj által kiválasztott epe a nagyobb zsírcseppeket kisebbekre bontja, így a zsíremésztő enzim jobban hozzáfér, vagyis könnyebben lebomlik és felszívódik. Ezen májfunkciók megfelelő működése elengedhetetlenek a szervezet egészségének fenntartásában. A májat érintő betegségek ezen funkciók károsodására vezethetőek vissza. A máj megbetegedései lehetnek akut vagy krónikus megbetegedések. Akut megbetegedés a fertőző májgyulladás, vagy májtályog, a krónikus megbetegedések az alkoholos májbetegség, zsírmáj, autoimmun megbetegedések.
A silymarin hatásmechanizmusa
A máriatövis a mediterrán területeken főleg az utak mentén megjelenő növény, de kiváló hatásai miatt sok helyen termesztik. A növény könnyen felismerhető, hiszen virága egészen élénk bíbor színű, levelei tüskések, és akár 2 méter magasra is megnőhet.
- A máriatövis fő hatóanyaga szilimarin néven ismert, de fontos tudni, hogy maga a szilimarin egy több anyagból álló vegyületcsoport. A szilimarin flavonoidok csoportja (szilibinin, szilidianin és szilikristin), amik elősegítik a károsodott májsejtek regenerálódását. Mivel a máj a szervezet méregtelenítő szerve, számos mérgező anyagot kell hatástalanítania, így érzékeny a toxicitásra.
- A silymarin antioxidáns hatásának köszönhetően segít megszabadítani a májat a szabad gyökök által okozott károsodástól, ami akkor alakul ki, amikor a máj mérgező anyagokat metabolizál.
- Természetes antioxidáns tulajdonságai révén hozzájárul a glutation és a szuperoxid- dizmutáz májban való jelenlétéhez is.
- Ez a vegyületcsoport képes meggátolni a máj hegesedését, toxinblokkoló hatással bír,vagyis megakadályozza a toxinok kötődését a májsejtek sejtmembrán-receptoraihoz.
- Ez a vegyületcsoport képes meggátolni a máj hegesedését, toxinblokkoló hatással bít, vagyis megakadályozza a toxinok kötődését a májsejtek sejtmembrán-cepeptoraihoz.
- Ez a vegyületcsoport képes meggátolni a máj hegesedését, toxinblokkoló hatással bír,vagyis megakadályozza a toxinok kötődését a májsejtek sejtmembrán-receptoraihoz.
A máj gyógynövénye
A silymarint rendszeresen alkalmazzák májkárosodásban szenvedők terápiás kezelésében. Leginkább az alkoholos májbetegség kezelésében ismert, hiszen rendkívül hatékonyan felveszi a harcot az alkohol májra gyakorolt káros tuljadonságaival szemben. Segít csökkenteni az alkohol miatt kórósan megemelkedő enzimek szintjét, ezzel pedig támogatja az egészséges májfunkciók fenntartását. Segíthet a nem alkoholos eredetű zsírmáj (NASH), a fertőző májgyulladás (hepatitis), illetve a máj daganatos megbetegedése során. Ezen kívül a máj védelme érdekében, illetve a máj megbetegedésének megelőzésére is használják.A silymarint rendszeresen alkalmazzák májkárosodásban szenvedők terápiás kezelésében. Leginkább az alkoholos májbetegség kezelésében ismert, hiszen rendkívül hatékonyan felveszi a harcot az alkohol májra gyakorolt káros tuljadonságaival szemben. Segít csökkenteni az alkohol miatt kórósan megemelkedő enzimek szintjét, ezzel pedig támogatja az egészséges májfunkciók fenntartását. Segíthet a nem alkoholos eredetű zsírmáj (NASH), a fertőző májgyulladás (hepatitis), illetve a máj daganatos megbetegedése során. Ezen kívül a máj védelme érdekében, illetve a máj megbetegedésének megelőzésére is használják.
A gyógyszerek mellékhatásai szintén okozhatnak májproblémákat, ezek kivédése és a már kialakult károsodások kezelésre is alkalmas a szilimarin. Sajnos a májelégtelenségek egy része visszavezethető a gyógyszerfogyasztásra, ezért sok gyógyszer szedése mellett kiemelt jelentősége van a májvédelemnek. A májvédelem azoknak is nagyon fontos, akik különféle kemikáliák hatásainak vannak kitéve, mint például a vegyiparban, gyógyszeriparban dolgozók, festők, műkörmösök, fodrászok.
A silymarin széleskörű felhasználása
A máriatövis hatóanyagainak köszönhetően igen sokoldalúan felhasználható:
- silymarin hatóanyaga képes lehet egyensúlyban tartani a koleszterinszintet
- segíthet a vércukorszint kiegyensúlyozásában
- neurológiai problémák kezelésében is jelentős kiegészítő szerepe lehet (ilyen az Alzheimer-kór, Parkinson-kór, ischaemia)
- alkalmazásával a máj- és epebetegségben szenvedő betegek állapota is javulást mutathat
- a gombamérgezés okozta májkárosodás kivédésében és kezelésében is hatékony lehet
- erősíti az immunrendszert
- vírusos májbetegségek, mint a hepatitis C kiegészítő kezelésében is kedvező hatású lehet, javíthatja a májfunkciót.
A szilimarin napi javasolt adagja 200-400 mg.
A máriatövis terméséből kivonandó hatóanyagok rossz vízoldékonyságának köszönhetően főzetként vagy forrázatként alkalmazva nem jut a szervezetbe megfelelő hatóanyag mennyiség. Emiatt leginkább a szilimarintartalmú extraktumokat érdemes alkalmazni, mint a Tenmag Silymarin Kivonat.